Labor-aktuális

Tudós Tábor a gimiben

Az idén is megrendezésre került a Móra Labor nyári tábora. Az erről készült beszámolót az alábbi linken olvashatják.

https://felegyhazikozlony.eu/hirek/23578/termeszettudomanyos-tabor-a-mora-gimnaziumban

Labor-tábor a gimiben

Kedves Szülők!  Kedves Diákok!

A járványhelyzet miatt idén csak 1 kiscsoportos nyári tábort tartunk.

Tervezett időpont:

Haladó tábor: 2021.08.16-19.

Természettudományos tábor a Móra Gimiben

A Móra Ferenc Gimnázium Természettudományos Laboratóriuma évek óta szervez tábort a természettudományok iránt érdeklődő tanulóknak.

Az idén – az ismert körülmények miatt – csak egyetlen rövidke táborozásra nyílt lehetőség. A tábor szervezői Molnár Katalin és Rácz Nóra, a labor munkatársai voltak.

Bár ez az idén - az ünnep miatt – ez csak 3 napos volt, mégis nagyon sok érdekes programon vehettek részt a gyerekek.

A tábor kezdetén – hagyományosan -, Karácsonyi Melinda drámapedagógus segítségével ismerkednek meg egymással a város minden iskolájából érkező diákok.

Kutatók Éjszakája rajzpályázat nyertesei

A Kutatók Éjszakája keretein belül idén is hirdettünk rajzpályázatot . A témája a "Távközlés múltja, jelene, jövője volt."

Gratulálunk a nyerteseknek!

Óvodás kategória:

I. helyezett: Mogyoró Dzsenifer

II. helyezett: Varga-Pécsi Martin

III. helyezett: Sinkó Nikolett

Alsó tagozatos kategória:

I. helyezett: Kis Miklós

II. helyezett: Bibok Alida Nóra

III. helyezett: Kurucz Noémi

Felső tagozatos kategória:

I. helyezett: Kollár András

II. helyezett: Ambrus Tímea

III. helyezett: Kurucz Ádám

Rajzpályázat határideje meghosszabbítva szept. 25-ig

Kedves Szülők!
Kedves Diákok!

A városban több rajzpályázat határideje is egybe esik a pályázatunk határidejével, ezért a Kutatók Éjszakájára meghirdetett rajzpályázat határidejét 2019. szeptember 25-ig meghosszabbítjuk.
Minden kategóriában értékes nyereményeket nyerhetnek a rajzok készítői. A kategóriák első helyezettjeinek osztályai a tanév során laborfoglalkozáson vehetnek részt.

Továbbra is várjuk a rajzokat!

Rajzverseny a Kutatók Éjszakája alkalmából

A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium a Kutatók Éjszakája 2019 program alkalmából ismét rajzversenyt hirdet.

A rajzpályázat témája:

A távközlés múltja, jelene, jövője

(A füstjelektől a űrtelefonig)

Kategóriák:

Rubik kocka bajnokság a Kutatók Éjszakáján

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a második alkalommal megrendezésre kerülő Rubik kocka Bajnokságra!
 

Helyszín: Móra Ferenc Gimnázium
Időpont: 2019.09.27. 17:00

Ha szeretnéd kipróbálni magad egy Rubik kocka kirakó versenyben, akkor itt a helyed! Ismerj meg új kockás embereket és mérkőzz meg velük!

A VERSENY:
A versenyre bárki nevezhet.
3 versenyszámban lehet indulni:

Természettudományos táborok a Móra Gimiben

Minden gyerek szeret kísérletezni, új és izgalmas dolgokat megfigyelni, rácsodálkozni a természet sokféleségére, a természeti jelenségekre. Nevelő-oktató munkánk alapja, hogy ezt a gyermeki kíváncsiságot kihasználjuk és ezzel motiváljuk tanítványainkat az önálló ismeretszerzésre.

A Móra Ferenc Gimnáziumban működő Természettudományos Laboratórium eszközállománya ideális helyszínt biztosít a természettudományok iránt érdeklődő, kísérletezni szerető diákok számára.

Idén - immár hagyományosan - két tábort szerveztek a labor munkatársai: Molnár Katalin és Rácz Nóra.

Oldalak