Címlap

KRIMIT TUD VETÉLKEDŐ

A középiskolások színjátszásra nyitott fiataljait várták a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság által rendezett vetélkedőre. A 4 fős csapatoknak kellett improvizációs szerepjátékok segítségével a bűnmegelőzésre felhívni a figyelmet.

A vetélkedőn a mórások az I. helyezést szerezték meg. Gratulálunk nekik!

A Mórás-csapat tagjai: Kele Nikol 9/E, Hevér Réka 10/B, Kálmán Vilmos 10/B, Német Emese 11/E

Kísérő pedagógus: Bozóné Rosta Eszter tanárnő.

 

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE

 

ELŐADÁSOK az ELKH KÍSÉRLETI ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉBEN

A fent említett programon gimnáziumunk 28 diákja online vett részt a 3-4-5. órában, a 10-11-12. Biológia emelt és a 11-12. Biológia fakultáció csoportokból. Így háromszor annyian láthatták az előadásokat, mintha személyesen látogattunk volna el az intézménybe.

            Az intézmény YouTube-csatornáján a program most is megtekinthető, itt közlöm linkjét:

BÉCS - ADVENT

Közeleg a karácsony, az otthonokat megtölti a süteményillat és az adventi gyertyák fénye.

A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium tanulói számára már hagyomány, hogy advent idején ellátogatnak Bécsbe. Sajnos az elmúlt két évben a Covid járvány miatt ez elmaradt. De az idén, december 2-án a mi kis MÓRÁS csapatunk újból útra kelt az ausztriai fővárosba. A mézeskalács és a fűszeres puncs igéző illatfelhői hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy kiszakadjunk a dolgos-tanulós hétköznapokból, és már karácsony előtt néhány héttel is érezhessük az ünnep igazi, meghitt hangulatát.

FRANCIA NYELVI SZAKMAI NAP

A Debreceni Egyetem Francia Tanszékének nyílt napján jártunk. A francia nyelvű bemutató órán a Tanszék francia lektora ismerkedett meg a Mórás diákokkal; kvízkérdésekkel, interaktiv órával is kiegészült a szakmai program. Délutáni városnézés után élmenyekkel tele érkeztünk haza.

Köszönjük Bata Szilvia és Jankovszki Sára tanárnők szervező munkáját!

IN MEMORIAM KAPUS BÉLA TANÁR ÚR

A Móra Ferenc Gimnázium örökös tanárától búcsúzik az intézmény minden dolgozója. Szeretettel őrizzük emlékeinkben a Muzsika ünnepének vidám hangulatát, a Viva la Musica csendülését, a rádiószereplések izgalmát, a kari próbák nyüzsgését és a kórusban való éneklés borzongató szépségét.

A Tanár Úr teremtette meg iskolánkban a zene szeretetét és tiszteletét, a színházlátogatások kultúráját, az érzelmi intelligencia ápolását a muzsika segítségével.

Olyan legendás személyiség volt, akit emlékezetünkben őrzünk generációkon át, és továbbadjuk értékrendjét gyermekeinknek.

Szemléletformáló előadások a Mórában

2022. 11. 18-án-án Horváthné Papp Márta mérnök tanár, mesteroktató és Berger Ádám mérnök doktorandusz a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vízügyi Karának oktatói tartottak előadást iskolánkban az első négy tanítási órában. Szó volt a klímaváltozás bennünket érintő súlyos következményeiről, a szennyvízkezelésről, és a víziközmű szektor időszerű kérdéseiről. Az előadásokon az iskola tizedik és tizenegyedik évfolyamos tanulói vettek részt. A program a KEHOP-2.1.7-19-2019-00018 pályázat keretében zajlott.

Köszönjük a szervezést Benséné Szabó Ágota tanárnőnek.

BÜSZKESÉGÜNK

Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, „ A Tudomány Támogatásáért a Dél-Alföldön ” Alapítvány és a Szegedi Tudományegyetem 2022. évre közösen meghirdetett pályázat díjainak ünnepélyes átadására a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezésre kerülő szegedi rendezvénysorozat nyitó ünnepségén 2022. november 4-én került sor. Ezen vehette át RÁDI ANNA a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium 12/A osztályos tanulója az „Orvos akarok lenni? Pályaválasztási motivációk középiskolás szemszögből” című pályamunkájáért a SZAB Tudományos Díj Különdíját.

ORVOSNAK KÉSZÜLNEK...

A mai napon a Szegedi Orvostudományi Egyetem Èlettani intèzetèben jártak tanulóink. A diákok az egyetemen meghallgathattak egy-külön az ő számunkra összeállított-előadást a szívről, majd rèszt vehettek egy kísérleti patkány boncolásán, illetve rèszesei lehettek a patkány szívèn vègzett kísèrletek megfigyelèsènek. A tanulóknak hatalmas èlmènyt jelentettek az intèzetben látottak ès hallottak, az orvosi pályára kèszülő fiatalokat pedig megerősítette hivatásuk választásában.

PETŐFI EMLÉKÉV

A 10/D osztály ma Petőfi nyomába eredt! Nagyon szèp napunk volt, jártunk Szabadszálláson, Kunszentmiklóson, Szalkszentmártonban ès Dunavecsèn! Szabadszálláson meglátogattuk a Petőfi gyerekkorát idèző helyeket. Kunszentmiklóson egy magángyűjtőnèl jártunk, aki több mint 6000 Petőfihez vagy a kultuszához tartozó tárgyat bemutató magánmúzeumát nèztük meg! Szalkszentmártonban nagyon kedves fogadtatásban volt rèszünk, helyben sütött kenyèrlángos ebèddel vártak bennünket, valamint egy kedves tárlatvezetèsben lehetett rèszünk.

Gyere a Mórába!

Tisztelt Érdeklődők!

Kérem, tekintsék meg beiskolázási anyagunkat!

Minden hasznos információt megtalálnak benne!

https://sites.google.com/moragimi.hu/beiskolazas-2023?fbclid=IwAR0XguDcy...

Oldalak