Címlap

Siker a mezei futáson

Március 8-án került lebonyolításra a városi mezei futó diákolimpia az általános iskolás korú tanulóknak. Az iskolánkat képviselő leány versenyzők szépen helyt álltak a versenyen.

Gecse Eszter 8.e második lett, míg Novák Gabriella 8.e a 3. helyen végzett az egyéni versenyben.

A gimnázium csapata Gecse Eszter, Novák Gabriella, Tarjányi Rita, Csicsai Zsuzsanna összeállításban a 3. helyet szerezte meg.

Felkészítő: Kis Czakó Annamária, Abonyi Péter

Egy év távlatában....

A tavalyi év folyamán a gimis osztályok videókat készítettek az év eseményeiről.

Reméljük idén is vállakozó kedvűek lesznek diákjaink.

A videókat elnézve, voltak vicces pillanatok! :)

Az alábbi linkeken megtekinthetőek a videók. Az évfolyam megnevezés, a tavalyi évnek megfelelő.

Szárnypróbálgatók

Nagy álmom volt, hogy fiatalon publikáljak először. És ez a Raszter Kiadó pályázatának hála sikerült! 
A Szárnypróbálgatók című kiírás célja, hogy minden évben összegyűjtse a magyar anyanyelvű alkotók írásait egy-egy kötetben. Mind próza és líra kategóriában több mint 70 alkotó műve került be az antalógiába, az ország különböző tájairól. 

Német nyelvi sikerek

Kimagaslóan teljesítettek a német nyelvet tanuló Mórás diákok a Hebe Kft. által szervezett "Es weihnachtet schon" német karácsonyi országos csapatversenyen.

A 2016 decemberében megrendezett országos német csapatversenyen közel 230 csapat, mintegy 900 diák mérte össze tudását szerte az országból. A versenyző diákoknak a németül beszélő országok karácsonyi előkészületeivel, ünnepeivel, hagyományaival kapcsolatos feladatsort kellett megoldani, majd különböző projektmunkákat készíteni (karácsonyi üdvözlet, tabló, PowerPoint bemutató, egyéni fogalmazások).

II. városi kötélmászó verseny

Eredményesen szerepeltek iskolánk tanulói a II. városi kötélmászó versenyen. Leány és fiú csapatunk egyaránt második helyezést ért el.

 

Leány csapat tagjai: Tóth Alexandra 9/B,  Erki Fanni 12/A/N,  Nemcsok Anna 12A/A,  Németh Anita 11/M,  Szabó Jázmin 12/B

Fiú csapat tagjai: Halász Gábor 12A/N,  Csányi Donát 12A/N,  Mészáros Nikolász 12/B,  Kis-Czakó Henrik 12/A/N,  Dankó Dominik 12/A/A,  Németh Dávid 12/C

 

Egyéni helyezések: 

Tóth Alexandra 2. helyezés

Nemcsok Anna 3. helyezés

Országos döntőben a szellemi diákolimpiai csapat

Országos döntőbe jutott a szellemi diákolimpiai csapatunk, miután a Budapesten megrendezett elődöntőben 86%-os teljesítménnyel a 3. helyen végzett. A csapat tagjai Bense Bianka 11.a, Sziládi Csilla11.a, Gál János Zsolt10.a, Nemes Dániel 10.a.

Az országos döntőre március 11-én kerül sor Tatán.

Gratulálunk! További eredményes felkészülést kívánunk!

Tavaszváró városi floorball torna a gimiben

Február 22-én került sor az általános iskolás korú tanulók első városi floorball versenyére. A 6 csapatos tornára különböző nehézségek miatt csak 4 csapat tudott eljönni. Az ütőket a gimi biztosította. Színvonalas, sportszerű, izgalmas mérkőzések után dőltek el a helyezések.

1.  Platán Utcai Ált . Iskola

2.  Batthyány L. Ált. Iskola

3.  Móra F. Gimnázium

4.  Dózsa Gy. Ált. Iskola

Szalagavató ünnepség 2017.

Iskolánk 2017. február 3-án rendezte Szalagavató ünnepségét. A hagyományokhoz híven idén is a KÉSZ Aréna Városi Sportcsarnokban került megrendezésre a jeles esemény.

A végzős évfolyamon öt osztály kapta meg a kék szalagot osztályfőnökeiktől. A búcsúzó szövegek meghallgatása után a négy 11. évfolyamos osztály szórakoztatta műsoraikkal a megjelenteket. Ezek után következtek az angol és a bécsi keringők, melyekre már október óta készültek a táncosok. A végeredmény mindenkit lenyűgözött, csodálatos élményt okozva a jelenlévőknek.

Oldalak