Címlap

A Mórában kísérleteztek az alsó tagozatos kistudósok

A nyári szünet végén ismét megtelt a Móra Ferenc Gimnázium Öveges Laboratóriuma. Ezúttal alsó tagozatosok: leendő negyedik osztályosok és leendő felsősök népesítették be a gimnázium első emeletét. Ők olyan természettudományos tábor résztvevői lehettek, ahol megismerkedhettek a "tudományos kísérletek" alapjaival.

A 2017/18. tanév órarendje

A tanév órarendjének aktuális állapota és a napi helyettesítések megtekinthetők az elektronikus órarendben: https://mfg.edupage.org

Tanévkezdés információi

Tisztelt Tanulóink, Kedves Szülők!

A tanévkezdés alapinformációi találhatók ebben a bejegyzésben.

Képzőművészeti alkotótábor a gimiben

Az idei "Rajzszakkör maraton" augusztus 28-án hétfőn reggel 8 órakor kezdődik a gimnázium újépületében. Csütörtök délutánig tart minden nap 8-16 óráig (ételről mindenki maga gondoskodik). Lehetőség nyílik igazán elmélyülni az alkotásban, új technikákat kipróbálni (linómetszés, rézkarc, akvarell festés, olajfestés), igazi műhelyhangulatban alkotni. Nagy szeretettel várjuk a régi, mostani és a leendő gimnazistákat is, legfőképpen a gólyákat (akiknek persze közben a gólyatáboruk is elkezdődik). A részvétel ingyenes.

Szabó Ildikó (06 70 3305728) 

II. Természettudományos Tábor a Móra Ferenc Gimnázium laborjában

A Móra Ferenc Gimnázium Öveges Laboratóriumában második alkalommal szerveztünk komplex természettudományos tábort. A nyári szünet elején, 2017. július 3-tól 5 napon át a megfigyelések, kísérletezések töltötték ki 16 általános iskolás korú kisdiák napjait.

Jórészt a tavalyi táborozók jelentkeztek, de többen érkeztek Kiskunmajsáról, Csongrádról és Abdáról is.  

Kitűnő érettségi eredmények

Az érettségiző gimisek közül 30-an kitűnő érettségi bizonyitványt szereztek!

Nyári nyitvatartás

Kedves Szülők És Diákok!

A Móra Ferenc Gimnázium a nyári szünetben a következő időpontokban tart nyitva:
július 3-7. 7:30-16:00 - ügyintézés
július 10-14. 9:00-12:00 - ügyintézés
július 17-30. ZÁRVA
július 31-aug. 22. 9:00-12:00 - ügyintézés
aug. 23-aug. 31. 7:30-16:00 - ügyintézés

Idegen nyelvi eredmények

Kiemelkedő eredményeket értek el a Móra gimnázium tanulói a HEBE Kft. angol és német nyelvű országos egyfordulós levelezős csapatversenyein.

"Language is power"

“Language is power”

 

Gyakran megtörténik, hogy volt diákjaink hazatérve szülővárosukba útba ejtik a Móra Ferenc Gimnáziumot. Fontosnak érzik, hogy felkeressék egykori tanáraikat, beszámoljanak sikereikről, tanulmányaik és pályájuk alakulásáról. Mi, tanárok pedig büszkén (és olykor irigykedve) hallgatjuk őket. Ezek azok a pillanatok, amikor a pedagógus valódi visszajelzést kap arról, hogyan válik be az általa átadott tudás a való életben.

Találkozó Norvégiában

Let’s meet together” Erasmus +  projekt találkozó Norvégiában

 

 

Az Erasmus+ „Let’s meet together” projekt soron következő találkozójának az Amalie Skram iskola adott helyet Bergenben, Norvégiában 2017. május 8-tól 15-ig.

Oldalak